HTML

Club Aliga blog

A Club Aliga Üdülőközpont blogja. Bővebb információ a Club Aligáról: ClubAliga.hu

Maratoni tél után

2013.05.30. 13:19 Club Aliga

Mint ahogy arra a bejegyzés címe is utal (emellett valószínűleg mindannyiunknak nagy szívfájdalma volt), idén meglepően hosszúra nyúlt a tél. Ki ne emlékezne a márciusi hóviharra vagy a húsvéti hónyulakra? A rossz időjárás miatt sajnos nálunk is tolódtak a márciusra ütemezett programok, hiszen sem a hajókat nem tudtunk bedaruzni a március 15-i hétvégén, sem a Liget Söröző nem nyitott ki az általunk tervezett időben. Azonban mindvégig reménykedtünk benne, hogy a hosszú telet hamarosan felváltja a tavaszi jó idő, és ez így is lett.

Szinte pillanatok alatt zöldellt ki a természet és jelentek meg Club Aligán az első kiránduló családok és horgászok. A hajókat bedaruztuk, többek közt a mi saját szemünk fényét, Rosinantét is, így újra az árbockötelek csengésétől-pengésétől hangos a kikötőnk.

A hosszúra nyúlt tél miatt kicsit később indult be a balatoni élet is. Mi viszont a rossz időt is kihasználtuk, hogy felkészüljünk a tavaszi-nyári időszakra és kicsit csinosítottunk a Club Aligán.

Április során újra szőnyegeztük rendezvénysátrunkat, amely így már megújult belsővel várja a nyár során céges vagy családi rendezvényre érkezőket.

01_resize.jpg

De nem csak a sátor szépült, hanem egész parkunk is. Kertészeink pillanatok alatt tették rendbe hatalmas ősfás parkunkat, így a szezon kezdetére már gyönyörű, virágos, rendezett területtel várunk Titeket.

02_resize.jpg

Immáron hagyományosan, a Balatonvilágoson megrendezett veteránautós találkozó egyik leglátványosabb programpontja a Club Aligán való autós felvonulás. Az autók idén a Pünkösdi hétvégén, május 17-19-én látogattak el hozzánk.

03_resize.jpg

04_resize.jpg

A megannyi csodálatos old timer a lehető legszebb időjárást hozta nekünk, így egy nagyszerű napot tölthettek lenn az üdülőközpontban azok, akik ellátogattak erre az eseményre. A park megtelt családokkal: míg az apukák és kisfiaik az autókban gyönyörködtek, addig a lányok a Liget Sörözőben falatoztak finom melegszendvicset vagy játszottak és napoztak a parkban.

05_resize.jpg

A tavasz során nem csak autósok jönnek Aligára, hiszen hamarosan kerékpárosok és futók ezrei lepik el az üdülőt: idén először mi leszünk a vendéglátói az Ultrabalaton nevű maratoni tókerülő kerékpáros- és futóversenynek. Június első hétvégéjén tehát a főszerep a sportolóké, akiket megannyi klassz programmal és sok szeretettel várunk!

E mellett beindult a Club Aliga szörf centrum is, amely szörf és kite tanfolyamokkal várja a sportolni vágyókat.

06_resize.jpg

Amennyiben napi szinten követnéd eseményinket és értesülni szeretnél legfrissebb programjainkról és ajánlatainkról, kérünk, kövesd Facebook oldalunkat. Ugyanitt találhatsz még több képet a veteránautós felvonulásról is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://clubaliga.blog.hu/api/trackback/id/tr765335831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása